Amikor a kutya támad

A kutya agresszivitásának egyik legközvetlenebb oka a területvédelem lehet; például ha felségterületét idegen kutya vagy ember megsérti. Az ilyen viselkedés kialakulása elkerülhető, ha a fiatal kutyát "aktívan uralkodó" gazda neveli, továbbá ha az állatot több emberhez és kutyához szoktatják. Természetesen ez függ a használati céltól is; egy házörző kutyát például nem szerencsés dolog sok emberrel megbarátkoztatni. A szociálisan rosszul nevelt kutyára jellemző a túlzott agresszivitás vagy az elkerülési viselkedés, illetve hogy félelmében harap, még otthoni környezetében is. A láncon tartás általában növeli a kutya agresszívitását. A szociális környezetben történő bármely hirtelen változás tönkreteheti az állatban kialakult viselkedési mintákat, és váratlan, előre nem látható vezethet.

A vadon, természetes körülmények között élő állatok rendszerint félnek az embertől, respektálják, kikerülik. Az alkalmanként előforduló kivételek többnyire az éhezéssel, a kicsinyek vagy a táplálék, a rejtekhely védelmével magyarázható. Fogságban viszont az idősebb állatok viselkedése megváltozik: ingerlékenyek, kiismerhetetlenek lesznek, veszélyessé válhatnak. Fiatal példányokon ez csak eltéve tapasztalható, ugyanis idegrendszerük még plasztikus, könnyen alkalmazkodó.

A medve kivételével minden állat sokféle módon előre jelzi, ha támadni készül. A jávorszarvas felborzolja hát- és nyakszőrét, majd hirtelen támad. A macskefélék kúszással, fújással, faroktekergetéssel figyelmeztetnek szándékukra. A medve viszont kiismehetetlen, mert magányosan élő állat, s viselkedéskincséből hiányzik az a szociális vonás, amely a falkában vagy csordákban élő állatoknak megvan. A farkas - bár olyan erős a fogazata és állkapcsa, hogy akár egy ló lábszárcsontját is elroppanthatja - csapdában, fogságban ritkán támad (bátorsága talán a falka tömegstílusátol függ). Amikor viszont támad - fenyegető testtartása még az állatviselkedés terén járatlan ember számára is teljesen egyértelmű.