Kutyavilág
Menü
     
Farkas
     
Tessék választani!
     
Háttérzene
     
Évezred képe
     
IV. szakasz: függetlenné válás

IV. szakasz: függetlenné válás

 

A negyedik kritikus periódus (a 12-16. Hetes kor) lényegében az elválasztódás kora, amelyben a kölyök elszakad az anyjától, és függetlenné válik. Ilyenkor még mindig szocializálódhat az emberrel, vagyis nem késő megkezdeni a tanítását. Ez az időszak azonban soha nem pótolhatja azt, amit a korai foglalkozás esetleges elmulyasztása okozott. Ezt a szakaszt egyébként az jellemzi, hogy testi fejlődés és a szocializálódás – ami az elöző periódusokban nem volt párhuzamos – teljesen együtt halad. Ebben a szakaszban dől el az is, hogy ember és kutya között ki a “főnök”. Elkezdődhet a komoly képzés, vagyis a játékos oktatást felválthatja a fegyelmezett viselkedésre való kiképzés.

Összefoglalva: bármennyire is különböznek egymástól az egyes kutyafajták, ezeken a kritikus időszakokon – csekély eltéréssel – valamenyii fajta egyedei a felvázolt időpontokban és móson esnek át. Az említett időszakokból az ember és kutya kapcsolatának kialakítása szempontjából a második és a harmadik a legfontosabb. A rendelkezésre álló idő végül is nagyon rövid: a 21-112. Nap közötti, mindössze 13 hét! A ha ez az időszak elmúlik, lehetőségei szerint nem térnek vissza, vagyis ha elmulasztottuk kihasználni, soha többé nem pótolhatók.!

Amikor tehát a kölyök “szellemi kapacitása” kifejlődött, elkezdi megkülönböztetni a számára előnyöset a hátrányostól. Neveléssel, kiképzéssel természetesen sokkal könyebb rávezetni arra, hogy mi a helyes és helytelen, hiszen könyebb rávezetni arra, hogy mi a helyes és helytelen, hiszen könnyebb a hibákt megelőzni, mint később kijavítani. Az a kutya, amellyel hathetes korában kezdenek el – fokozatosan – foglakozni, négyhónapos korára többé-kevésbé engedelmes állat lesz. És főleg addigra elsajátítja a tanulás tudományát, amely képességet élete végéig fejleszteni lehet. Az a szólásmondás, hogy öreg kutyát új trükkökre már nem lehet megtanítani , nem teljesen igaz. Inkább úgy lehetne megfogalmazni: ha egy kutyát öreg koráig semmire nem tanították meg, akkor már nem érdemes elkezdeni a nevelést, mert nem lehet eredményt elérni vele.

A fiatalkori nevelés elmulyasztásának, illetve a kutya és a gazda közötti kapcsolatok rossz irányba való fejlődésének későbbi következményeire álljon itt monst néhány “elrettentő példa”…

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Segítség
     
Miért szeretjük a kutyát?
     
A szelíd farkas
     
Társalgó
Sziasztok! Ne beszéljetek csúnyán. Köszönjűk!:)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Óra
     
Naptár
2026. Február
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
<<   >>
     
Számláló
Indulás: 2006-01-10
     
Postaláda

dogworld@citromail.hu

     
XXI század képe
Október
     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Kösz, hogy itt jártál!
     
Gyere máskor is!
     

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen