| Hírek : Méghogy az állatok ostobák? |
Méghogy az állatok ostobák?
Kate 2006.02.06. 15:30
Tél volt, hideg volt, és nagyon kellett sietnem. Éppen északnak hajtottam az autópályán, csúcsforgalomban, és közben azon törtem a fejem, mit főzzek vacsorára, amikor a bal oldalon, körülbelül két méterre az aszfalttól, az utat szegélyező füves sávon megláttam egy kis foxterriert. A zajos, füstös forgalom felé fordulva üldögélt. Várt.
Olyan intenzíven és magabiztosan várakozott, hogy muszáj volt észrevennem. A következő kijáratnál lekanyarodtam, majd a körforgalommal elindultam dél felé a következő bejáratig, ahol visszatértem az autópályára.
Még mindig ott volt. Farkcsóválva, boldogan lihegve szaladt hozzám. Tudtam, hogy megjössz! Leállítottam a motort, kiszálltam, és elindultam lefelé a sáros, sekély patakhoz amerre elfutott. Erre gyere már!
Utánacaplattam, és megpillantottam a második kiskutyát, amely félig a vízben állt, kétségkívül a sáros patakban az oldalán fekvő harmadikra vigyázott. Ennek a melső lába beakadt egy rozsdás rugóba.
Letérdeltem mellé, a két csdaholó kutya közrefogott, én pedig óvatosan kiemeltem a csapdába szorult társukat a fűre. Nem ment könnyen. A rugó erős volt, és mind a négyen visszatartottuk a lélegzetünket, amíg végre sikerült. Masszírozni kezdtem a kutyus lábát, hogy helyreálljon a keringése, ő közben a kezemet nyalogatta.
Lábára állítottam a sérültet. Megrázta magát, majd mindhárman még egy utolsó köszönömöt vakkantottak felém, és boldogan átügettek a patak fűvel benőtt túlpartjára. Feladat teljesítve.
| |