A kutya azért lett a háziasított állatok közül az ember legjobb barátja, mert nagyjából ugyanolyan kapcsolatokat alakít ki vele, mint fajtársaival. Lényegében tehát magához hasonlónak tekinti az embert (zoomorfizmus), aki viszont - sajnos - gyakran "emberesíti" négylábú tárást (antropomorfizmus). A fiatal kutya emberi környezetben sem fejleszti ki különösebben új viselkedésformákat; pontosan azt cselekszi, mint amit farkasősei tettek évezredeken keresztül. A különbség csak az, hogy ebben a kapcsolatban a kutya kizárólag az emberre reagál. Függetlenül attól, hogy a kutya az emberrel kialakított szoros kapcsolata során mennyit változott, lényegében falkaállat maradt. Ez az oka annak, hogy aláveti magát azoknak a társas (szociális) viselkedési törvényeknek, amelyek az különbözü életkori, nemi és fizikai tényezők által meghatározott alá- és fölérendeltségi kapcsolatokat létrehozzák.
Ezek a szabályok meglehetősen lényegesek, hiszen a kutyák csúgy, mint farkasőseik, alpvetően társas élőlények. Legendás hűségük egyik forrása is valószínűleg az "együttcselekvés", amit a szakirodalomban allelomimetikus viselkedésnek, csoportos összehangolt tevékenységnek neveznek. E viselkedés során a kutyák egymást vagy az embert utánozzák. Az allelomimetikus viselkedésre még nem találtak pontos magyarázatot, de feltehetőleg ez egyike azoknak a csoportos tevékenységeknek, amelyek elősegítik a zsákmányszerzést és a falka együttélését.
A kutyák közötti társas kapcsolatok természetesen nem mindig békés jellegűek, és nem kizárólag az együttmükődést szolgálják. A harc - a területvédelem, a fölé- és alárendeltségi kapcsolat - a versengés vagy éppen az agresszió különböző fokozatait fejezi ki. Az ilyen jellegű cselekedeteket harci (agonisztikus) viselkedésnek nevezzük. A viselkedéskutatás egyik legizgalmasabb területe éppen a hatalmi rendszer kialakulása.
A csoportban (falkában) összetartó kutyák között mindig van egy "vezér", és azt követik - lefelé haladó sorrendben - a többiek, egészen a legkisebbik és leggyengébbik. A falka törvényei szigorúak: a gyengékkel nem törődnek! Ha verekedés közben egy gyengébb kutya súlyosan megsérül, a többiek nekirohannak a harcképtelen állatnak és megölik. Ez az ösztön olyan erős még a kedvencként tartott kutyákban is, hogy a súlyos sebet kapott kutya haláltusájának hallatára a környékbeli ebek - a falkatörvénynek engedelmeskedve - a helyszíbre rohannak, hogy bandában végezzenek a sebesült állattal.
Az ember-kutya kapcsolat megegyezik a vezérkutya és az alávett szerepű kutya viszonyával, azzal a különbséggel, hogy itt az alárendeltség: a ragaszkodás, a hűség, az engedelmesség az ember iránt nyilvánul meg. Tudnunk kell azonban, hogy a kapcsolatfelvétel ereményei a különböző fajtáknál bizonyos tekintetben eltérők. Némelyik fajtabeli kutyák igen könnyen, más fajtabekliek viszont nehezen teremtenek kapcsolatot az emberrel. Az egyik rendkívül szorosan kötődik a környezetében lévő egyetlen személyhez (miközben azért a család más tagjait is szeretetébe fogadja), míg más fajtákba valók úgyszólván minden emberi "ráhatás" nélkül is mindig és mindenhol barátságosak (például a boxer) a velük szemben barátságosan viselkedő emberekkel. A szetterek, vizslák, spánielek - általában a vadászkutyák - barátságosak, és csak ritkán agresszívak. Vannak viszot úgynevezett "egyemberes" kutyák (dobermann, rottweiler, óriásschnauzer, német juhászkutya, kuvasz stb.), amelyeknek az emberhez való kötődése olyan gyorsan végbemehet, hogy egyetlen nap vagy akár egyetlen óra alatt a kutya egy bizonyos személyt mindörökre gazdájának fogad.
Az ember és a kutya szoros kapcsolatát a kutya hűsége és engedelmeskedni akarása motiválja. Az is igaz viszont, hogy amíg legalább egyszer nem kerül sor "nézeteltérésre" az ember és a kutya között, s ennek során az ember nem tudatta félreérthetetlenül az álattal, "ki az úr a házban", addig nem is beszélhetünk helyesen kialakított kapcsolatról. A kapcsolatfelvétel során ugyanis - igaz, ritkán - előfordulhat, hogy a kutya kísérletet tesz a vezető szerep megszerzésére. Nevelés kérdése annak biztosítása, hogy helyét a rangsorban véglegesnek tekintse. A legtöbb kutyával nem is adódik ilyen tekintetben probléma, akadnak azonban olyanok, amelyekkel szemben sok türelemre, józanságra és bizonyos keménységre van szükség - természetesen kedvességgel és jutalmazással kombinálva. A fiatal kutyák magatartása - különösen a kanoké és főleg játék közben - időnként átmehet a hatalomért folyó agresszív harcba. Ha például a kutya gorombán kezd játszani gazdája lábán lévő cipőjével vagy lezével, és ezt nem hagyja abba azonnal az első parancsszóra, akkor ez a hatalomért folyó harc egy korai fázisa lehet. Ilyenkor ne hagyjuk, hogy a kutya a maga feje után menjen. Az az állat, amely a rangsor tekintetében mindig a gazdája után következik, jó kezekben jól érzi magát. Az a kutya viszont, amely a kapott parancsoknak nem mindig engedelmeskedik, feltehetően valamilyen kedvezőtlen környezetben él. A kutya számára ugyanis a legtermészetesebb dolog, hogy fölötte a rangsorban a falkavezér áll. Még egy kiskutyának sem szabad megengedni, hogy a család fölött hatalmaskodjék; akkor sem, ha ez többnyire egészen jelentéktelen apróságokban nyilvánul meg.
A kutya számára a tekintély kialakítása a hangszín, a hangnem segítségével, valamint a fizikai fölény éreztetésével történik. Az állat fölötti teljes uralkodásnak elméletében eléggé ismeretes, de a gyakorlatban ritkán alkalmazott eszköze a takarózás. Ha valaki domináns szerepet akar kihívni magának a kölyökkel szemben, elég ha elkapja az állatot a nyakbőrénél fogva, a levegőbe emeli és kicsit megrázza. Nincs szükség arra, hogy a gazda egyéb fájdalmat okozzon, hiszen a goromba bánásmód inkább csak növeli az eb agresszivitását. A fájdalmat ugyanis a harcal, a verekedéssel társíthatja.