Olyan intenzíven és magabiztosan várakozott, hogy muszáj volt észrevennem. A következő kijáratnál lekanyarodtam, majd a körforgalommal elindultam dél felé a következő bejáratig, ahol visszatértem az autópályára.

Még mindig ott volt. Farkcsóválva, boldogan lihegve szaladt hozzám. Tudtam, hogy megjössz! Leállítottam a motort, kiszálltam, és elindultam lefelé a sáros, sekély patakhoz amerre elfutott. Erre gyere már!

Utánacaplattam, és megpillantottam a második kiskutyát, amely félig a vízben állt, kétségkívül a sáros patakban az oldalán fekvő harmadikra vigyázott. Ennek a melső lába beakadt egy rozsdás rugóba.

Letérdeltem mellé, a két csdaholó kutya közrefogott, én pedig óvatosan kiemeltem a csapdába szorult társukat a fűre. Nem ment könnyen. A rugó erős volt, és mind a négyen visszatartottuk a lélegzetünket, amíg végre sikerült. Masszírozni kezdtem a kutyus lábát, hogy helyreálljon a keringése, ő közben a kezemet nyalogatta.

Lábára állítottam a sérültet. Megrázta magát, majd mindhárman még egy utolsó köszönömöt vakkantottak felém, és boldogan átügettek a patak fűvel benőtt túlpartjára. Feladat teljesítve.